Jikishinkan
A JIKISHINKAN iskolát Makita Shigekatsu alapította 1892-ben Hokkaidón, Atsuta településen.
Unokája, mesterünk Suzuki Kimiyoshi sensei száz évvel később, 1992-ben költözött hazánkba és hozta létre saját harcművészeti iskoláját, mely a régi klub emlékére 2018. január elseje óta a JIKISHINKAN DOJO nevet viseli. Tanításait követve Európa számos országában folynak kenjutsu edzések.
"A gyakorlatok ma is ugyanazok, mint régen, de a gondolkodás teljesen más. A budo célja ma már nem az ellenfelek, hanem önmagunk legyőzése. Minden nap dolgoznunk kell azért, hogy előző napi önmagunknál, ha kicsivel is, de jobbak legyünk, fejlődjünk"
~ SUZUKI KIMIYOSHI, 2009.
Suzuki Kimiyoshi sensei
Suzuki sensei, 1934. január elsején született Tokióban. Gyermekkora óta foglalkozik a harcművészetekkel, tanult judót, majd hétévesen a Jikishin Kage-ryu Kenjutsu gyakorlásába kezdett Yokokawa Kintaro sensei vezetésével. E stílus nagymestere volt nagyapja, Makita Shigekatsu (1854-1914) is, aki saját klubjában Atsuta faluban oktatott.
Gimnazista évei alatt ismerkedett meg a Karatéval, az egyetem alatt pedig csatlakozott Yamaguchi Gogen sensei Goju-ryu Karate iskolájához. Az 1950-es évektől Tada Hiroshi sensei vezetése alatt Aikidot is tanult. Bár nem tett vizsgákat, Tada sensei hatása jelentősen befolyásolta őt. Goju-ryu Karatéban később a 6. dan fokozatot érte el, míg Kenjutsuban - a legmagasabb - menkyo kaiden fokozat birtokosa.
Elöszőr 1986-ban találkozott magyar művészekkel, majd 1992-ben megnősült és Pécsre költözött. Itt alapította meg a Shinbukan iskolát, amely később Jikishinkan Dojo néven vált ismertté. A sensei munkájának köszönhetően a Jikishin Kage-ryu Kenjutsu több európai országban is elterjedt. Suzuki sensei továbbra is aktív, odaadó tanításával és példamutatásával inspirálva tanítványait szerte a világon. Munkája elismeréseként 2017-ben Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetésben részesült.
2024 őszén - 90 évesen - visszavonult és öt tanítványának (Tonte Gyula, Helge Weiselowski, Jan Janik, Fürtös János és Baranyi György) adott ünnepélyes keretek között teljes vizsgáztatói jogot, egyúttal megbízva őket a Jikishin Kage-ryu Kenjutsu stílus Makita-ha ágának megőrzésével, terjesztésével.
a JIKISHINKAN iskola sajátosságai
avagy a Kashima Shinden Jikishin Kage-ryu Makita-ha Kenjutsu stílus
KYU és DAN fokozatok
A régi harcművészeti stílusokban nem voltak KYU és DAN fokozatok, hanem olyan elnevezések voltak helyettük, mint REIKEN, KIRIGAMI vagy a MOKUROKU és a MENKYO KAIDEN. E régi rendszer megtartása mellett Suzuki sensei KYU és DAN fokozatokat vezetett be.
JIKISHINKAN
kihon keiko és kata
Azért hogy a kezdők felkészüljenek a klasszikus formák elsajátítására Suzuki sensei új gyakorlatokat hozott létre. Ezzel az iskola alkalmassá vált arra is, hogy gyakorlása egy életre szóló kihívás legyen és a japán kardvívás minden aspektusát lefedje.
klasszikus formagyakorlatok
E stílus öt nagyon régi, klasszikus formát tartalmaz, melyet a JIKISHINKAN iskola tanulói is gyakorolnak. Ezek a Hojo, Kodachi, Fukuro Shinai (vagy To no kata), Koryu (Habiki) és Marubashi. Ezek mellett más régi katákat is gyakorolunk, mint az Okoryu vagy a Saya no Uchi.
Shinai Uchikomi keiko
A mai Kendó alapjait az 1700-as években e stílusban fektették le, így nálunk is a gyakorlás részét képezi a páncélban (bogu) történő katagyakorlás és a küzdelem is. Sőt saját versenyeinken az egyéni és páros kata versenyszámok mellett van küzdelem is.
Jikishinkan emlékhely
Makita Shigekatsu (1854-1914) régi klubjának emlékére az Atsuta szentély előtt található a Jikishinkan emlékhely Hokkaidón.
KEN WA SURUDOKU,
KI WA
MARUKU
Klubjaink:
BUDAPEST
BMSZC Verebély László Technikum
1139 Budapest, Üteg u. 13-15.
hétfő: 18.30 - 20.00
(első edzés: szeptember 8)
VÁC
Vanyek Béla Sportcentrum
2600 Vác, Kosdi u. 4-8.
kedd, csütörtök: 20.00-21.00
(első edzés: szeptember 2)
SZENTENDRE
Szentendrei Kinizsi Honvéd SE
2000 Szentendre, Dózsa Gy. út 12-14.
péntek: 18.00 - 19.30
(első edzés: szeptember 5)